Most ismerte el a Rékasival ütköző autós, hogy ő a hibás
A sofőr a rendőrségi tanúkihallgatáson ismerte el hibáját.
A sofőr a rendőrségi tanúkihallgatáson ismerte el hibáját.
A színészt tavaly szilánkosra tört combja miatt műtötték meg ismét, de reméli, hogy ez már az utolsó szükséges beavatkozás volt.
Rékasit azért írták ki a Barátok köztből, mert nem gyógyuló eltört lába miatt hétfőn újra megműtötték.
A színész, aki tavaly nyári motorbalesete után még mindig mankóval jár, hétfőn megpróbált rokkantkártyát szerezni a kocsijába. Tapasztalait megosztotta a nyilvánossággal.
Hétfőtől ismét munkába állhatok – ezt üzente a Facebookon egy fénykép kíséretében Rékasi Károly, akit a hónap elején azért műtöttek meg újra a Honvédkórházban, mert nem gyógyultak megfelelően a tavaly nyári balesetéből származó sérülései. A színész megköszönte mindenki, köztük a kórházi dolgozók segítségét.
A család közlése szerint kielégítő állapotban van Rékasi Károly a keddi operációja után. A színészt azért műtötték meg újra a Honvédkórházban, mert a nyári balesetéből származó sérülései nem gyógyultak megfelelően – közölte az RTL Klub.
Elmarad Rékasi Károly szombati színházi fellépése, miután korábbi motorbalesete nem gyógyul megfelelő ütemben. A váratlan helyzet már a Barátok köztben is gondot jelent.
Rékasi Károly olyan súlyos sérüléseket szenvedett júniusi motorbalesetében, hogy a klinikai halál állapotába került – írja a Bors Online egy kórházi dolgozóra hivatkozva.
Megakadhatott a nyomozás a színész súlyos balesete ügyében: a rendőrség olyanokat keres, akik látták a június végi karambolt. A hvg.hu már korábban megírta, hogy az ehhez hasonló ügyekben nagyon nehéz megállapítani a felelősséget.
A súlyos motorbalesetet szenvedett színész mankóval jár, és úgy tűnik, egyre jobb úton halad a teljes gyógyulás felé.
Másfél hónappal a csaknem tragédiával végződő motoros balesete után először állt a nyilvánosság elé Rékasi Károly, aki azt mondja, a balesetre és az azt követő időszakra szinte egyáltalán nem emlékszik, de újra motorra ülne.
Meghallgatta a rendőrség a motorbalesetet szenvedett színészt, aki sértetti tanúként szerepel az ügyben. A baleset két résztvevőjének vallomásai több ponton ellentmondásosak.
Zsigmond nevű fiával ment moziba a június végén súlyos balesetet szenvedett színész, aki lábadozása óta most először mozdult ki otthonából.
A június végén motorbalesetet szenvedett színész a begipszelt lábáról közölt fotót a Facebookon. Rékasi azt mondja, most "minden ilyen piciben indul újra".
A motorbalesetet szenvedett színész a Facebookon üzent rajongóinak. Azt írta: talán nem véletlenül, de életben van, ősszel pedig folytatja a színészkedést a színházban és a képernyőkön is.
A motorbalesetet szenvedett színész hozzátartozói arról tájékoztatták a sajtót, hogy Rékasi otthon folytathatja a felgyógyulását.
A Blikk úgy tudja, a motorbalesetet szenvedett Rékasi Károlyt a jövő héten már kiengedhetik a kórházból.
A két hete súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly nem tud részt venni a Mission Impossible 5. részének szinkronizálási munkálataiban – írja a magyarszinkron.hu a Facebookon.
A lábadozó színészt csak rokonai, szerettei látogathatják a kórházban, kollégái, barátai nem.
Járókeret segítségével, gyógytornász felügyelete mellett tipegve megtett pár apró lépést a kórházban Rékasi Károly – írja a Bors. A színész motorbalesete után lábadozik, egy hete műtötték.